Egyik legbosszantóbb kis élősködőnk a szúnyog. Irtása napjainkban már nem csak komfortzónánk megtartása miatt fontos, de a nemrég felbukkant ZIKA-vírus miatt is. Mondhatnánk, hogy messze vannak a Trópusok, ahol a leggyakoribb ez a betegség, de számtalan példa mutatja, hogy ez nem ilyen egyszerű kérdés. A vírusok gyorsabban terjednek, mint gondolnánk.
A Zika azért is veszélyes, mert aki fertőzött lesz, kezdetben tünetmentes, maximum influenza-szerű tünetek jelentkezhetnek – hirtelen felszökött láz, fejfájás. De igazi veszélyt a magzatra jelent. Tudjuk, hogy az anyák a leginkább érzékenyek minden veszélyre, ami a kisbabájukat, gyermeküket veszélyezteti.
Én sem tenném ki a gyermekemet a betegség veszélyeinek, és így van ezzel minden anyuka.
És hogy miért került sor erre az írásra ebben a blogban? Azért, mert a napokban találkoztam egy ismerősömmel, aki elmesélte, hogy nagyon szerencsés: sikerült egy utazást szereznie Brazíliába, és úgy néz ki, hogy eljut néhány olimpiai versenyre is. Együtt örültünk, de persze azonnal felmerült a szúnyogveszély, és szóba került a Zika vírus.
Eltöprengtünk rajta, hogyan érdemes védekezni a csípések ellen, hiszen a vírus ellen nincs védőoltás. A feladat tehát az, hogy a csípést valahogy megelőzzük.
Mivel amúgy is laptop előtt ültünk, elkezdtünk keresgélni, és összeszedtük a megfelelő szereket.
Igaz, hogy még messze van az indulás napja, de ő már felkészült. Először is, biztosítania kell a bőrét, ruháját. Lesz nála bőrre kenhető szúnyogriasztó gél (több darab), valamint ruhára vagy bőrre fújható spray. Reméljük, ez elegendő védelem lesz a közvetlen támadások ellen.
Kicsit aggódott, hogy mi lesz, ha ez kevésnek bizonyul, hiszen sokat lesz szabadban, és valószínűleg esténként is sokat fog sétálni, jönni-menni. Hogyan védhetné meg magát ilyen körülmények között is? Szétnéztünk az erre szakosodott oldalakon. Olyasmit kerestünk, amit bármikor használhat, és könnyen elfér a zsebében. Amit találtunk, nagyon megnyugtatónak tűnik, mert egy készülékről van szó, ami ultrahang segítségével riasztja el a szúnyogokat. Elemekkel működik, tehát bárhol használhatja, ha leül egy esti órán egy padra, vagy a szálloda teraszára, de a szobában is bevetheti.
Ha már lesz gél, spray és ultrahangos riasztó, legyen teljes a választék, gondoltuk. Kinéztünk egy elektromos rovarcsapdát is, a szállodai szobába. Hiszen amíg alszik, sokkal védtelenebb, mint egyébként. Lapkás készüléket választottunk, amihez utántöltő lapkákat is visz magával.
Mivel rövidesen élednek a hazai szúnyogok is, és mindannyian el fogunk gondolkodni azon, hogy egy egyszerű szúnyogcsípés lesz-e a piros kis duzzanat, vagy valamilyen fertőzést is terjeszt, úgy döntöttem, közzéteszem ezt az írást, hogy mások is könnyen megtalálják a nekik legjobb megoldásokat.
Azt hiszem, ebben az évben különösen fontos lesz a szúnyogok elleni védekezés.
És kiemelten így van ez akkor, ha van a kertben egy kis tó, tavi növényekkel, amit a szúnyogok előszeretettel látogatnak, vagy ha hosszabb esős, nedves időszak elé nézünk.
Itt egy link, ahol egy olyan áruházat találsz, ahol a szúnyogok elleni védekezésről mindent tudnak, és mindent lehet náluk kapni, ami szóba került az imént. Sőt, nagyon sok egyéb is van, ami hasznos, de mi nem választottuk az utazáshoz. Ha mást keresel, egyszerűen csak írd be a keresőfelületre hogy pl. darázs, és máris kidobja az összes terméket, amiben szerepel a darázs szó. (Ez egyébként a www.ultrahangosriaszto.hu webáruház)
Érdemes szétnézni, és időben beszerezni a megfelelő szereket!
Jó hétvégét Nektek, és jó kertészkedést az első igazinak tűnő, meleg, tavaszi szombatra és vasárnapra.
Otthonod a Kert : www.otthonodakert.hu – minden, ami a a kertet valódi Otthonná teszi.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: