Mivel béleld?

előregyártott tómederrel kialakított kerti tó részlet

Sajnos technikai hiba adódott, ami miatt nem tudtunk időben jelentkezni a magazin május 15.-i számával. Ezért ma, és a hét közepén egy másik cikkel is jelentkezünk. Mindkét cikk a kerti tó bélelésével foglalkozik majd. 

A kerti tó mérete meghatározza a benne elhelyezhető élővilág mennyiségét, de a kert méretei és adottságai is jelentősen befolyásolják a kerti tó méreteit. 

Nem szabad túlgondolni a tavat, mert ha túl hangsúlyossá válik, akkor elkezd uralkodni a kerten, amit onnantól kezdve már nem tudsz másképpen alakítani, hiszen a tó mindig ott lesz a közepén. Nem lehet majd sem mellé, sem köré telepíteni semmi mást, mert vagy nem illik majd hozzá, vagy egyszerűen nem fér majd el.

És, bár a kerti tó önmagában nagyon kellemes látvány, ha a kertet nem tudod használni miatta, akkor határozottan zavaró lesz majd. 

Ezért úgy válassz méretet, hogy arra is gondolj, hogy tíz év múlva is ott lesz majd.

Ha már tudod, hogy hol és mekkora tavat szeretnél kialakítani, rögtön szembetalálod magad a következő kérdéssel: hogy milyen is legyen a bélelése. A kerti tó ugyanis nem tartja meg a vizet, ha nincs benne bélelés.

Mai cikkünkben az előregyártott tómederről lesz szó. 

Ha annak idején én is az előregyártott tómeder mellett döntöttem volna, egyszerűbben vehettem volna a tó kialakításának akadályait. Ha tehát első tavadat építed, javaslom, hogy ezzel próbálkozz, főleg akkor, ha saját magad alakítod ki.

Fő előnyei: Egyszerűen telepíthető, és biztos lehetsz abban, hogy nem fog kilyukadni.

Néhány egyszerű lépésben megmutatom, hogy milyen egyszerűen telepítheted:

Tervezd meg a tó helyét a kertben, és válassz hozzá egy előregyártott tómedret ezen a linken 



Tedd a tómedret a kert kiszemelt pontjára, és karókkal jelöld ki a helyét. Karók helyett használhatsz valamilyen festéket, vagy mészport, amivel a talajt megjelölheted a tó külső pereme mentén valamint az egyre mélyebb vonalak mentén.



Kezdd el az ásást a tó legmélyebb pontján. Fokozatosan haladj kifelé. Az egyes mélységi részeknél mindig egyre sekélyebben áss. A kiásott gödör körben kb 10 cm-el legyen szélesebb, mint a tómeder. Arra vigyázz, hogy a tó pereme a felszín felett maradjon. 



A tavat helyezd a gödörbe, és egy áthidaló deszka segítségével tedd vízmértékbe.



Töltsd fel a tavat félig vízzel. A pereme alá tölts durva homokot, és töltsd fel a tavat teljesen vízzel.



A feltöltött tavacskába tegyél vízpumpát, üzemelj be szűrőt, helyezz el algamentesítőt. Helyezz bele vízinövény kosarakat, amibe ültess vízinövényeket. Néhány hét múlva telepítheted a halakat.

Ezeket a lépéseket kövesd, hogy hiba nélkül telepíthesd a tavadat. 

Kérdésed van?

Keresd munkatársainkat itt:

www.otthonodakert.hu

e-mail: otthonodakert@gmail.com

telefonok:

0670-779-6611  ;  0630-678-4804 ; 0630-969-7228

Címkék: , , , , ,
Tovább a blogra »