A kert önmagában is csodaszép ha rendezett, virágokkal és bokrokkal, fákkal beültetett, gondozott terület. Ha ehhez sikerül egy kis tavacskának is helyet szorítani, olyan élményben lesz részünk, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni.
Sokan szeretnének a kertjükbe egy kis csobogót vagy vízesést, pici vizes élővilágot, de nem tudják, hogy kezdjenek hozzá, félnek a költségektől, vagy nem tudják, hogy mik is a lehetőségek. A tavak kialakítása a következő blogbejegyzés témája lesz, kedvcsinálónak azonban már ezt a cikket is érdemes végignéznie annak, aki ilyesmit tervez.
Ebben a cikkben azokkal a csobogókkal és vízköpőkkel foglalkozunk, amiket meglévő tavakhoz lehet illeszteni.
Közös jellemzőjük ezeknek a csobogóknak az, hogy nincs saját víztartályuk. A vizet egy tóból vagy medencéből kell kapniuk. A szivattyú felemeli a vizet a csobogó tetejébe, ahonnan szépen visszacsordogál a tóba.
A bevezető képen látható csobogó a három tállal, amelyeken keresztül csordogál a víz a tavacskába, az egyik legszebb, leginkább környezetbe illeszthető változata a tartály nélküli csobogóknak. Nagy előnye, hogy szinte bármilyen környezetben megállja a helyét, lehet modern, lehet rusztikus a kert, a Nova Scotia csobogó jól beilleszkedik a kert világába.
Teljesen más típus a Bamboo fantázianevű vízhimba, a fenti képen. Nem csak a neve Bamboo, valóban bambusznádból készült. A víz a függőleges, legvastagabb bambuszrúdon érkezik a felső kifolyóhoz. Innen folyik az alatta lévő, billenős csőbe. Amikor ez a cső megtelik vízzel, lefelé fordul, kifolyik belőle a víz – a képen ez az állapot látszik – majd visszaáll és újra kezdődik a folyamat. Nagyon hangulatos csobogó, és nem utolsó sorban természetes anyagból készült.
Kalandozzunk most az antik világba. A kerti tó mellé elhelyezett Amphora csobogó a klasszikus görög világot idézi.
És nézzük a sellőlányt, a vízköpő fiúcskát, békapárt, halat, fókát.
Akik inkább az egyszerűbb, letisztult környezetet szeretik, vagy a kert hangulatához jobban illik a modern, egyenes vonalvezetés, bátran válogathatnak a Niagara és Nevada vízeséselemekből. Igaz, hogy ezeket az elemeket be kell építeni a környezetbe, de megéri a fáradságot.
Led világítással vagy anélkül, rövidebb-hosszabb elemekből állítható össze a végleges látvány.
Nagyon sok lehetőség van arra, hogy vizet varázsoljunk a kertbe. Csak el kell dönteni, hogy szeretnénk, azután már csak választani kell a lehetőségek közül.
Azok a vízesés-elemek és vízköpők, amiket itt bemutattunk, mind szivattyú nélkül vannak csomagolva. Ennek az az oka, hogy kerti tó mellé ajánljuk őket, ahol lehet, hogy már működik egy szivattyú. Ha a meglévő szivattyú elég erős ahhoz, hogy a vízforgató funkciója mellett a csobogót is képes üzemeltetni, akkor nem kell fölöslegesen szivattyút vásárolni.
Következő bejegyzésünkben a kerti tó kialakításával foglalkozunk majd, megmutatjuk, hogyan lehet legkönnyebben, legolcsóbban megépíteni egy kis kerti tavat.
Kérdése van? Telefonszámok és egyéb elérhetőségek itt találhatók.
Ezen a linken részletes leírásokat lehet olvasni a választékról.
Vízesések bemutató videóval ezen a linken!